Itt a tél réme: az ónos eső

Ónos eső november 11-én Budapesten
Ajánlat
A most érkező erős melegfront által kialakult veszélyes időjárási eseményeket itt követheti percről-percre!
Hétfőn még fagyos, téli idő lesz Magyarországon, de a kedden érkező nedves, enyhe léghullámok hatására a hét második napján az országban akár többfelé is előfordulhat ónos eső. Az enyhülést az okozza, hogy hazánk a Nyugat-Európa felett kiépült markáns ciklon áramlási rendszerébe kerül bele, s így erős déli, délnyugati széllel nagy nedvességtartalmú, enyhe levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe. Ám ami megörvendezteti mindazokat, akik utálják a mínuszokat, egyaránt veszélyezteti az autóval, kerékpárral vagy gyalog közlekedőket.
Mi is az ónos eső?
Ez az elnevezés természetsen nem azt jelenti, hogy az esővíz ónt vagy ólmot tartalmazna, hanem a kialakuló jégpáncélra utal, ami olyan, mintha ónnal futtatnánk be a tárgyakat. Ez a csapadékforma 0 fok alatti hőmérsékletű, de folyékony halmazállapotú vízből (túlhűlt vízből) áll, mely a talajra, fákra, vezetékekre hullva az ütközés következtében hirtelen, robbanásszerűen fagy meg. Ónos szitálásról akkor beszélünk, ha a lehulló cseppek átmérője nem éri el a 0,5 millimétert.
Megreked a hideg levegő a Kárpát-medencében
Kialakulásában fontos szerepe van hazánk földrajzi fekvésének. Télen ugyanis többször előfordul, hogy a Kárpát-medencében megreked a nulla fokos, vagy annál hidegebb levegő, és a magasban 500 és 1500 méter között egy melegfrontnak köszönhetően meleg és nedves levegő érkezik a térségbe.
A január közepi ónos eső a hókotróknak sem használt
Ennek következtében az 1500 méter fölötti, negatív tartományban keletkezett hókristály a felszín felé hullva áthalad a pozitív hőmérsékletű tartományon, ahol megolvad. A kristály a földfelszínhez közeledve ismét negatív hőmérsékletű levegőbe érkezik, ahol vagy teljesen megfagy, és fagyott esőként ér talajt, vagy nincs elég ideje megfagyni, de a hőmérséklete 0 fok alá csökken - vagyis túlhűl. Amikor ez a túlhűlt esőcsepp eléri a felszínt, akkor hirtelen megfagy, és létrehozza a jégpáncélt.
Veszélyek
Ez a csapadék rendkívül csúszós bevonatot képez, így nehezítve meg az összes közlekedő dolgát. Számos híradást hallhattunk az ilyenkor megszaporodó csonttöréses, illetve közúti balesetekről. E mellett komoly gondot okoz a fákra, villanyvezetékekre rakódó jég súlya. Sok esetben országrészek maradtak elektromos áram nélkül a leszakadó vezetékek, vagy a letört faágak miatt.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kritériumai szerint akkor adnak ki piros riasztást ónos esőre, ha a többfelé előforduló csapadék helyenként fél centiméternél nagyobb vastagságú jégbevonatot képezhet a felszínen, tereptárgyakon.
Piros riasztások az ónos eső miatt
Az elmúlt években többször fordult elő hazánkban ilyen jelenség. Például 2008. január 5-én és 6-án, amikor szombaton először csak a déli megyékre adták ki a piros riasztást, majd vasárnapra az egész országban megbénult az élet néhány órára. A legnagyobb mennyiségű égi áldás az ország középső részén hullott le.
Egy másik esetben, 2006. február 17-én az ónos csapadék főként az ország északi részét sújtotta, de ezzel egy időben az ország középső részén heves zivatarok alakultak ki. Ez a két időjárási jelenség nagyon ritkán fordul elő egy időben, egymáshoz közel.
Az idei évet sem úsztuk meg ónos eső nélkül. 2009. január 14-én hajnalban adott ki az OMSZ piros riasztást erős jegesedés miatt. A jellemzően több milliméteres, de helyenként a fél centimétert is meghaladó jégbevonat súlyos fennakadásokat okozott mind a vasúti, mind a közúti közlekedésben.
ICI Interaktív Meteorológia
[origo] LEGFRISSEBB
[origo] LEGOLVASOTTABB
Legolvasottabb cikkek
OZONE CÍMLAPON
-
Utcák és vetések pusztulnak a belvíz miatt. Nézd meg videónkat!
-
Guruló felhőt fotózott az OzoneNetwork egyik olvasója
-
Billiós környezeti károkat okoznak a világ topcégei
-
Megvolt az idei első: tavaszi jégeső esett Budapesten
-
Veszélyes elfojtani, de folyni hagyni is: ez az árvízi buzgár
-
Cipőből töltődik a mobil: kész az emberi energiát hasznosító chip
[origo] CÍMLAPON
Olvasnivaló
A csapból is ez folyik
Másfélmillió ember nem jut megfelelő minőségű csapvízhez Magyarországon.
Bányásszunk kisbolygókon!
Értékes fémek, kincset érő vízmoleku- lák - ezekkel szolgálnak a kisbolygók. Vajon utódaink ki fogják-e használni?
Március közepétől browserválasztás
A hazai Windowsos gépeken olyan oldal jelenik meg, amely felkínálja más böngészők telepítésének lehetőségét.Legújabb
hozzászólás
Legolvasottabb cikkek
További információk a MME honlapján: http://www.mme.hu/hirek/946-a-2010-ev-madarai-a-fecskek.html
Teljesen kipusztulhat a fecske Magyarországon (10)Semmi probléma. Az emberiség megérdemli, amit kap, és ami várható. Előbb-utóbb vége lesz ennek a szennyáradatnak, amit a földre öklendezünk. Talán egyszer, az évmilliók-milliárdok ...
Billiós környezeti károkat okoznak a világ topcégei (4)És a sima húst, pl. egy párolt csirke vagy hasonlók, nem próbáltad? Annak nincs felvágottszaga. A felvágottak gázosak, azzal egyetértek, bár én eszem őket és igyekszem nem belegond...
Nem eléggé zöldek a vegetáriánus ételek (13)A Naprendszer pedig a Galaktika centruma körül, azaz, a szupernagy fekete lyuk körül kering, és elég nagy pályát ír le, mert közelebb vagyunk a Galaktika spirálkarjának külső szélé...
A klímaváltozás a normális, nem a klímastabilitás (5)Saoros = Soros György
Tengeráramlatokat változtat meg az óriás antarktiszi jégkarambol (10)