A farkasok visszatértek Magyarországra
A Veresegyházi Medveotthonban ma is csaknem húsz fehér valamint szürke farkas él természetes körülmények között. A farkasok így tetszőleges falkákat alkothatnak a medveotthon területén belül. Az OzoneNetwork sajátgyártású műsora az Egyenlítő hétfői témája a vadtartás, amit más néven természetes tartás technológiának neveznek. Az adás főszereplője Zoli, az eurázsiai szürkefarkas. Jól bírta a digitális stúdió közegét, a műsorvezetőt azonban megijesztette. Őt kíséri a másik két vendég, Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon igazgatója és Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora. A természetes tartás technológia lényege, hogy olyan takarmányt biztosítanak a vadállatok számára, amihez a vadonban is hozzájutnának. Az állatok fenntartása sokkal olcsóbb, mivel a költséges tápok helyett, apró elhullott állatokkal etetik őket. A szakértők véleménye szerint a legfontosabb szabály a vadtartással kapcsolatban, hogy nagy mozgásteret kell biztosítani az állatoknak. A Veresegyházi Medveotthon célja, hogy ne zökkentsék ki őket a természetes életformájukból és segítsék a veszélyes fajok túlélését. Ezen kívül az otthonnak génmegőrző szerepe is van.
EGYENLÍTŐ FEBRUÁR 27.
Magyarországon egyre többen választanak házi kedvencként farkas-kutya hibrideket, a hagyományos kutyafajták helyett. Farkas- kutya keveréket bárki tarthat, amennyiben az állat legalább harmadik generációs hibrid. Szilágyi István azonban igyekszik mindenkit lebeszélni egy veszélyes ragadozóval való együttélésről mivel szerinte nem egészséges. A farkas például egy nagyon családcentrikus állat, ha magányra ítélik, jóval rövidebb ideig él. A farkas tartáshoz az illetékes nemzeti park és az önkormányzat engedélye is szükséges. A vadállatok közelében élni tehát nagy felelősséggel jár, mégis a megfelelő hozzáértéssel ez is megvalósítható.
|
Barátkozzatok az OzoneNetworkkel iWiWen és Facebookon is! |




