Egyenlítő: A szemétdomb császárai

2012. 04. 20., 12:31 | OzoneNetwork
A TerraCycle a világ legkörnyezetbarátabb cége, 2001-es megalakulásuk óta azzal foglalkoznak, hogy olyan árukat tervezzenek, gyártsanak és adjanak el, amik tulajdonképpen szemétből készülnek. Mivel a hulladékanyag 80%-a feldolgozható, a cég elsődleges célja, hogy ne legyen a világon szemét. Számukra semmi nem számít hulladéknak, hiszen nincs olyan szeméttípus, amit ne tudnának újrahasznosítani vagy feldolgozni.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő c. műsorának vendége Tom Szaky, a TerraCycle igazgatója a szemétproblémára való megoldást a hulladéktermelő multikkal való együttműködésben látja. Éppen ezért minden nagyobb multinacionális vállalattal jó kapcsolatot ápolnak, olyan cégek szemeteit hasznosítják újra, mint például a Pepsi. Az első termékük még 2002-ben egy gilisztakomposztból készült. A cég vezetője ellenben az olyan nagyobb kihívást jelentő szeméttípusokat kedveli, mint a cigarettacsikk vagy az eldobható pelenka. Szakyt leginkább a túlfogyasztás zavarja, úgy véli, az emberek egyre- másra vásárolják az újabbnál újabb termékeket, ezzel azonban csak a világ szeméttermeléséhez járulnak hozzá.

A szemétfeldolgozást professzionális módon kezelik. Az egyes hulladéktípusokat alapos vizsgálatnak, elemzésnek vetik alá, hogy megtudják az adott szemétdarab miből áll és milyen anyagokat tartalmaz. Ezután kezdődik a kreatív munka: a TerraCycle helyi csapata közös erővel tervezi meg, milyen terméket készítenek az adott hulladékból. Rendszeres szemétgyűjtési akciókat szerveznek, havonta több milliárd darabot gyűjtenek be egyes szeméttípusokból. Megközelítőleg jelenleg 22 millió ember, több mint 70 ezer helyszínről gyűjt szemetet a cég számára. Ezzel eddig közel 2 milliárd csomagolást hasznosítottak újra. Az első magyarországi TerraCycle akció keretein belül 2 Ft-ot adnak minden csokoládépapírért.

További érdekes Egyenlítő témák:

Állatok ajándékba

Zöld praktikák

Magyar erdők

Vadmadárkórház

Brazília


 

Az óránként frissülő időjárási információkat ezentúl, itt találja: origo.hu/idojaras
hirdetés

Ajánlat

Hirdetés

Ajánlat

Az OzoneNetwork kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.